2010. augusztus 21., szombat

Mi kell a fuvarozáshoz?

Természetesen az eszközön, vagyis a szállító járművön kívül?
Természetesen engedélyek! Honnan? A helyileg (területileg) illetékes hivetaltól, vagyis a Nemzeti Közlekedési Hatóság (N.K.H.) megfelelő szakhatóságától.
Mi kell ahhoz, hogy egy közúti árufuvarozói engedélyt kiadjanak?

A) Belföldre érvényes (alap) árufuvarozói engedély iránti kérelem esetén:

1. A vállalkozói igazolvány, társas vállalkozás esetén társasági szerződés, alapító okirat, alapszabály, cégkivonat, illetve az okmányok hiteles másolata.
2. Három hónapnál nem régebbi igazolás, vagy annak hiteles másolata az APEH-tól, a VPOP-tól és a székhely szerint illetékes helyi önkormányzattól, hogy nincs adó-, vám- és járulék tartozása.
3. A vezető három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványa, vagy annak hiteles másolata és nyilatkozata arról, hogy a korábbi tevékenysége alapján nem állnak fent vele szemben korlátozó körülmények. Nem magyar állampolgár esetén a feltételek igazolására hiteles magyar fordításban az Európai Unió tagállamainak illetékes hatóságai vagy szervezetei által erre a célra kiállított dokumentumok szükségesek. 
4. A szakmai irányító három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványa, vagy annak hiteles másolata, továbbá nyilatkozata arról, hogy a korábbi tevékenysége alapján nem állnak fent vele szemben korlátozó körülmények, vállalkozói vizsga bizonyítványa, vagy hiteles másolata. Nem magyar állampolgár esetén a feltételek igazolására hiteles magyar fordításban az Európai Unió tagállamainak illetékes hatóságai és szervezetei által erre a célra kiállított dokumentumok szükségesek.
5. Az árufuvarozói tevékenység végzéséhez a gépkocsi vezetésére alkalmazott, nem EU-s állampolgár, járművezetői igazolványa.
6. Kimutatás az árufuvarozáshoz használni kívánt (saját, bérelt, lízingelt) gépes járművekről 
7. A gépes jármű(vek) forgalmi engedélye(i), vagy azok hiteles másolata(i), nem saját tulajdonú jármű esetén, az annak jogszerű használatát igazoló nyilatkozatot kell mellékelni, amely tartalmazza a jármű rendszámát, tulajdonosának nevét, a használat jogcímét és időtartamát.
8. A Magyar Könyvvizsgálói Kamaránál bejegyzett könyvvizsgáló vagy nyilvántartásba vett könyvvizsgálói társaság nyilatkozata, amely bizonyítja a vállalkozás megfelelő tőkeerejét, vagy pénzügyi intézetnél legalább egy évre lekötött elkülönített pénzösszeg, vagy vagyoni biztosítékra vonatkozó szerződés meglétét.
Ez egy részlet a kérelem belső oldalából. 
Bonyolultnak tűnik? 
Nekünk nem, mert több éve foglalkozunk ilyen engedélyek beszerzésével. Egy belföldi árufuvarozói engedélyt minden szükséges irattal együtt max 1 hét alatt el tudunk intézni Pest megyében, vagy Budapesten. 
Próbálj ki minket!
Ide írhatsz, ha kérdésed van: fuvarozzokosan@gmail.com