2014. október 29., szerda

Az Internet adó után egy másik szakmai körök szerint átgondolatlan törvénytervezet borzolja a fuvarozók hangulatát!

Egy, az áfacsalások visszaszorítására irányuló törvény nehezítené meg a fuvarozók életét, januártól, ha azt megszavazza a parlament. 
A törvénytervezet szerint januártól bármilyen árut csak úgy lehet fuvarozni, ha a szállítást előre bejelentik az adóhivatalnak.
A most benyújtott új törvényjavaslat szerint januártól csak olyan árut lehet forgalomba hozni, amit szállítás előtt bejelentettek az adóhivatalnak. 
Ennek ellenőrzéséhez célul tűzte ki a kormány, hogy januárra működni kell a totális elektronikus áruforgalom- ellenőrző rendszernek, melynek alapja az e-útdíj szedés kapcsán kiépült elektronikus rendszer.
A törvény a tervezet szerint minden útdíj köteles járműre ki fog terjedni. 
A fuvarozó 3 esetben fog találkozni ezzel a törvénnyel:

  1. Ha az EU területéről árut hoz be Magyarországra (ezt a magyarországi címzettnek kell megtennie)
  2. ha belföldről árut visz ki az EU területére ( ez a feladó feladata lesz)
  3. ha az országon belül végez olyan belföldi fuvarozást, ahol az áru először kerül termék értékesítésre (ekkor szintén a feladó a felelős a bejelentésért) 
De hát ez nem is a fuvarozó dolga. Mondható így első ránézésre.
 Azonban itt arról van szó, hogy akkor van bejelentési kötelezettség, ha az áru gazdát cserél. Így viszont minden áru, még a darabáru, és ömlesztett áru is bele tartozik a törvénybe. Vagyis ez érvényes lesz a sóderra, és a betonra is, nem csak az élelmiszerekre. 

EAKER szám. Mi az? 
A törvényjavaslat szerint a rendelkezés hatálya alá tartozó árufuvarozást csak olyan fuvarozó végezhet, aki rendelkezik a most létrehozandó EKAER számmal. Az EKAER az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer rövidítése. Ha a törvényt elfogadják, akkor tehát januárig minden fuvarozónak kérnie kell majd egy ilyen nyilvántartási számot az adóhatóságtól.

Mi történik akkor, ha valakinek nem lesz ilyen száma?
A törvény tervezet szerint az áruvarozói engedély mellett ezt az engedélyt is kérni kell majd ellenőrzéskor. 
Ha valakit az adóhatóság azon ér, hogy bejelentés nélkül szállítja az árut, akkor a szállított termékeket a NAV lefoglalja. Sőt, lefoglalhatja a fuvarozó autóját is, mint a bejelentés nélkül folytatott tevékenység eszközét. A lefoglalt árut és az autót akár el is lehet árverezni, s ebből fizettetik ki a rendkívül magas büntetés összegét. A bírság a be nem jelentett fuvarozás esetén ugyanis a szállított áru értékének a 40 százaléka lesz!



2014. október 22., szerda

Fuvarozz Okosan: A saját számlás áruszállítási, és fuvarozói engedély közötti különbségek.

Fuvarozz Okosan: A saját számlás áruszállítási, és fuvarozói engedély közötti különbségek.

A saját számlás áruszállítási, és fuvarozói engedély közötti különbségek.

Munkánk során többször is találkoztunk azzal a kérdéssel, hogy mi a különbség a fuvarozói engedély, és, a saját számlás áruszállítás között?
Alapvetően a 2 tevékenységet 2 különböző rendelet szabályozza.
Az árutovábbítási, fuvarozói tevékenységet a 1071/2009/EK, és a 1072/2009/EK rendelet szabályozza. 
A saját számlás áruszállítást pedig a  261/2011. (XII.7) Kormány rendelet szabályozza. 
Fontos az, hogy a saját számlás áruszállítási rendelet csakis a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó járművekre érvényes.
Kinek kell a saját számlás engedély, és kinek kell fuvarozói engedély?
Alapvetően saját számlás engedélyt azoknak kell kiváltani, akik saját árujukat kívánják eljuttatni egyik helyről a másikra.
Kik tartoznak ebbe a csoportba?
Őstermelők, akik a saját árujukat viszik a piacra.
Építési vállalkozók, akik saját telephelyről szállítanak építési anyagot olyan építkezésre, ahol a felépült ház csak az elkészülte után kerül értékesítésre.
Olyan vállalkozás, amely különböző gépeket, eszközöket szállít a telehelyről, a munka végzésének helyére.


Ellenőrzés során a saját számlás igazolvány felmutatása mellett szállító levelet, és menetlevelet kell felmutatni.
Árufuvarozásnak minősül minden olyan tevékenység, ahol a vállalkozás díj ellenében szállítja az árut.
Ilyen tevékenység az is, amikor az építési vállalkozó a saját áruját egy megrendelőnek szállítja ki, és a lerakás helye nem az építési vállalkozás tulajdona, vagy nem az általa bérelt, lízingelt hely.
Magyarán: ha egy építkező megrendeli az építő anyagot és kiszállítással kéri, akkor az árufuvarozói tevékenység, és nem saját számlás áruszállítás.
Összefoglalva: minden 7,5 tonna össztömeget meghaladó járműnek kell rendelkeznie valamilyen engedéllyel. 
Ha a vállalkozás az közúti ellenőrzés során nem tud saját száklás áruszállító igazolványt, vagy fuvarozói engedélyt felmutatni, akkor igen komoly összegű bírságra számíthat.
A saját számlás igazolvány hiányáért 600.000.-Ft, míg a fuvarozói engedély hiányáért 800.000.-Ft bírságot szab ki a hatóság.


A bírság mértékét nem lehet csökkenteni, vagy részlet fizetést kérni rá, mivel a szabálysértésekre fix összeget határoz meg a rendelet melléklete.
Ha Ön szeretné elkerülni ezeknek a súlyos összegeknek a kifizetését, akkor jobb, ha a tevékenység megkezdése előtt beszerzi a szükséges engedélyt, igazolást.
Ebben tudunk mi segíteni, és amíg Ön a fuvar feladatra, vagyis magára a pénz szerzésre koncentrál,addig mi elvégezzük az összes háttér munkát, és napokon belül azokat az Ön kezébe adjuk.